Hűtőszekrény nyomában

hűtőszekrény-pic3

Miért kell nekünk hűtőszekrény?

Nem is tudom, létezik-e olyan háztartás, amelyben nincs hűtőszekrény. Gyakorlatilag elképzelhetetlen az életünk nélküle. A 19. századi embereknek még nem volt ilyen jó dolga. Nekik még jéggel kellett hűteniük az élelmiszereket, amelynek köszönhetően sokáig virágzott a jégkereskedelem. Ez a szó egy mai ember számára már furcsán hangozhat, de akkoriban az emberek azzal próbálkoztak, ami elérhető volt: jég, kútvíz, pincék. A leleményessége ezen a téren is megmutatkozott az emberiségnek. Szerencsére az 1800-as évek környékén feltalálták a mestersége hűtést, igaz, akkoriban kicsit másképp működött, mint most, de innen már egyenes út volt a technológia fejlődése. Az első hűtőszekrényeket hidegcsináló gépként ismerték az emberek.

Manapság a hűtőszekrényszekrény már sokkal szélesebb palettával rendelkezik, s eredeti rendeltetésén túl is sok szerepe van abban, hogy kényelmesebbé tegye az életünket. Például sok hűtőszekrényszekrény már jég-és üdítőadagolóval is rendelkezik. Az okos készülékek már azt is tudják, mikor miből van hiány az otthoni készleten.

hűtőszekrény-pic2

Ez szép és jó, de nem válaszolja meg, minek nekünk egy ilyen készülék. Azért, mert még nincs. Ugyanis végre elkészült a lakásunk, de még berendezésre vár. Én nagyon szeretem a hagyományos megoldásokat, de ebben az esetben nem szeretnék jégvermet a kertbe (már csak azért sem, mert társasházban lakunk), így más megoldás nincs. Venni kell egy hűtőszekrényt.

Milyen hűtőszekrény kell nekünk?

Már a lakás vásárlásakor eldöntöttük, hogy amennyire lehet, csökkenteni fogjuk a háztartás ökológiai lábnyomát. Ez a gépek esetében azt jelenti, hogy mindenből a lehető legenergiatakarékosabb változatot választjuk. Ennek persze gátat szabhat néhány dolog. Például az anyagi keretünk, és az, hogy mennyi helyet tudunk az adott berendezésnek biztosítani. Ettől függetlenül minél zöldebb a címke, annál jobban járunk hosszútávon, és már a nézelődés előtt érdemes átrágni, milyet szeretnénk. Nem rég újra kategorizálták a besorolásokat, és eltűntek a címkékről a pluszjelek. Ne ijedjünk meg! Ami régen A+++ volt, az mostmár az A kategóriába tartozik.

Egy nagyon-nagyon hasznos funkció, amivel az újabb háztartási eszközök rendelkeznek, az a No Frost. Ez azt jelenti, hogy a fagyasztórekeszben nem képződik jég. Ettől függetlenül évente egyszer érdemes leengedni.

Van egy úgynevezett visszamelegedési idő, amit a gyártók órában adnak meg, s minél több, annál jobb. Ez főleg olyankor jön jól, amikor áramszünet van, de gyakorlati szempontból is érdemes figyelembe venni. Ez utal ugyanis a hűtőszekrény szigetelésének minőségére is, ami egyrészt az energiahatékony, másrészt garantálja, hogy áram nélkül sem romlanak meg a benne tárolt élelmiszerek.

Hűtőszekrény és fagyasztó is?

Bizony nagyon kedvelt és hasznos megoldás, ha a hűtőszekrény mellett a fagyasztó egyben van. Helytakarékosnak is mondhatnánk, hiszen nem kell mellé állítanunk egy fagyasztószekrényt még. Ráadásul azt is eldönthetjük, hova szeretnénk a fagyasztó részt. Alul is lehet és felül is, de már vannak side by side változatok is, ha valakinek elég nagy a konyhája egy ilyen berendezéshez. Ezeket már extrákkal is bőségesen is felszerelik. A vízadagoló csak egy a sok közül, amivel szolgálnak. Praktikus, hiszen ebben az esetben is egy gépen belül van minden, viszont helyet nem nyerjünk vele. De a kis hellyel rendelkezőknek azért nem kell minden extráról lemondaniuk. Amit mi kinéztünk, háztartási gép, külön italtartóval rendelkezik, ami nagy borosok révén, nekünk nagyon is kapóra jön. Természetesen a méret függvénye, hogy egy hűtőszekrény mennyi kiegészítővel szerelhető fel.

hűtőszekrény-pic1

Hűtőszekrény és amin múlik?

A gyártók szeretnek különböző neveken utalni rá, de nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük, amikor készüléket vásárolunk. S ez nem más, mint az egyenletes légáramlás. Ha ez megvan, akkor egyrészt sokkal tovább frissek maradnak az élelmiszerek, másrészt az egész hűtési procedúra sokkal higiénikusabb. Még nem tartunk sajnos ott, hogy ez minden hűtőszekrénynél adott legyen, ezért olvassuk el alaposan a leírását a kosárba helyezés előtt.