Miért kerüljük el az ittas vezetést? Itt van minden, amit tudnod kell

ittas-vezetés_pic1

Hogyan rontja meg az utakat az ittas vezetés

Az ittas vezetés hatalmas ellenségünk, nem csak felelőtlenség a saját testi épségünkkel szemben, hanem mások életét és épségét is veszélyeztetjük vele. Ez sokakat annyira nem motivál azonban, így egy kicsit érdemes jobban megismerni a dolog jogi hátterét is, hogy szolgáljon egy kisebb elrettentéssel. És persze van olyan eset is, hogy szükséghelyzet szüli a vezetést, vagy csak egyszer fordul elő, és nem is nagy mennyiség. Mindenki hibázhat, azonban a büntetés nem maradhat el, inkább csak egy kicsit visszább lehet szorítani. Érdemes tehát hasonló ügyekben ügyvédet fogadni, erről is szó lesz a későbbiekben.

Az ittas vezetés árnyoldala: mennyi is az annyi

Azt gondolnánk, hogy a komolyabb büntetést vonzó ittas vezetés konkrétan ittasság esetében történik, néha azonban egyetlen sör is elég ahhoz, hogy több hónapra búcsút mondhassunk a vezetői engedélyünknek. Az egyes kihágások súlyosságáról részletes táblázatot találhatunk az interneten, amely a véralkoholszinteket sorolja fel. Egy kicsit jobban valamilyen szintén internetes kalkulátor segítségével érthetjük meg ezeket. Néha egyetlen feles is igen komoly kihágásnak számít. Nem mindegy persze a testsúly, és az egyéni alkoholbíró képesség sem, így tehát egy ötven kilós alacsony hölgy felese egyáltalán nem ugyanazt jelenti, mint a százkilós testépítő számára ugyanaz a pohárka. Érdemes tehát az egyéni értékeket is figyelembe venni a számítás során.

ittas-vezetés_pic2

Sokszor emberek pont amiatt kerülnek bajba, mert nem tudják jól a saját határaikat. A kalkulátorok abban is segítenek számunkra, hogy megtudjuk, mikor dolgozta fel a szervezetünk az italokat, elméletben bizonyos idő elteltével már nyugodtan autóba tudunk ülni, és a rendőrök sem büntethetnek meg bennünket. Azonban a kalkulátor nem veszi figyelembe a saját anyagcserénk egyedi működését, így a használatuk jó irányt mutat, azonban soha nem pontos, erre ügyelnünk kell.

Milyen büntetésre számíthatunk egy ittas vezetési ügy után

Az ittas vezetés nem gyerekjáték, akár már egy sör után is bevonhatják az ember jogosítványát. Fontos tudni, hogy minden alkoholos befolyásoltság esetében ez meg is történik, tehát a rendőrök elveszik az embertől a vezetői engedélyét még a helyszínen, vagy ha éppen nincs nála, akkor további pénzbírság mellett saját magának kell azt postai úton eljuttatnia a hatóságoknak.

A legkisebb vezetéstől való eltiltás, amit kaphatunk, az egy hónap, azonban ritka az, hogy csupán ennyivel meg tudná úszni az ember a dolgot. Hogyha nem követtünk el balesetet, hanem egy közúti ellenőrzés során jöttek rá a kihágásra, akkor is több hónapra számíthatunk, amit nem fognak lejjebb vinni semmilyen személyes kérvény vagy vallomástétel esetén.

A büntetés másik aspektusa a pénzbírság, ami talán még a legrosszabbkor is jön az ember számára ilyenkor, hiszen sokan az autójukkal tudnak eljutni a munkahelyükre vagy éppen a járművel dolgoznak. Ez nagy történt jelenthet az ember életében, egyszerre korlátozzák a mobilitását, miközben új munkahelyet is kell keresnie. A pénzbírság ilyenkor már tényleg csak hab a tortán, egy szerencsétlen adalék, ami igen magas összeg lehet a kihágás elkövetése esetén, itt több százezer forintos összegekről beszélünk.

A harmadik fontos büntetés, amelyről még tudnunk kell mindenképpen, az pedig az utánképzés, amely tulajdonképpen egy személyes jellegű oktatás, amely sokszor igazán felesleges, míg máskor talán jó hatással lehet az emberre, hogyha egy kicsi oktatást kap a tetteinek következményéről. A legtöbb ember azonban igenis tisztában van ezzel, és a képzés csak további időt vesz igénybe, amikor dolgozhatna, vagy a családjával lehetne.

Hogyan segíthet az ügyvéd ittas vezetés esetén?

Minezeket a büntetéseket egy kicsit visszább tudja szorítani az ügyvéd az ittas vezetés esetében. Nem is érdemes saját kérelmekkel fáradnunk, amíg nincsen ügyvédünk, nem fognak minket komolyan venni. A jogi személy segítsége már az első pillanattól kezdve hasznos lehet, vallomástétel esetében megmondja, milyen magatartást várnak el a felügyelők és persze segít abban is, hogy megmondja, mit is mondjunk pontosan.

ittas-vezetés_pic3

A büntetések tekintetében nagy előnyre tehetünk szert egy ügyvéddel: először is, az eltiltás szólhat csak egy vezetői kategóriára, tehát ha többfajta jogosítványunk is van, akkor megoldható, hogy míg személyautót nem vezethetünk, addig a kamionsofőri állást megtarthatjuk, illetve hasonló változatok is előfordulhatnak. A pénzbírságot is akár a harmadára vagy a negyedére tudjuk ilyen segítséggel tornázni, és az egész utánképzést talán el tudjuk feledtetni a felügyelőkkel, hogyha van egy jó ügyvéd a közelben.

Az ittas vezetés után

Nagyon fontos, hogyha meg is történt az ittas vezetés, több ilyen eset ne forduljon elő, mivel komoly büntetésekre számíthatunk, hogyha már visszaesőként kezelnek bennünket, és akár véglegesen vagy több évre is búcsút mondhatunk a vezetés örömének és hasznosságának egy ittas vezetés miatt.