Munkásszálló, avagy közvetett tapasztalatok egy munkásszállóról

Munkásszállóról általában, avagy miért válasszuk a munkásszállót, mint szállás lehetőséget

Úgy hiszem, egy igazán tanulságos történetet tudok megosztani azzal ha, elmesélem a kedves egyik legjobb barátom történetét. Talán némileg személyesebb szögből, annál mintha csupán teljesen kívülállóként írnék az ügyről. Egy egészen más megtapasztalásból tudok beszámolni a munkásszállók világáról, illetve arról, hogy a sztereotípiákon túl mutatva – amik valljuk be irreálisan negatívak – hogyan is néz ki egy igazi mondhatni „hús-vér” munkásszálló és milyen jellegű lehetőségek vannak illetve a kedves barátom, pontosan milyen tapasztalatokkal gazdagodott az adott lehetőség használata közben. Az alábbiakban erről szeretnék röviden értekezni.

Munkásszálló személyes szemszögből, avagy Kristóf története

Kristóf az egyik hozzám talán leges legközelebb álló barátom, akit a közeli barátai csak Zé-nek hívnak, mivel ez a beceneve lett az egyetemi évei során. Zé építészmérnöknek tanult és ezen a szakon is végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán, mintegy 2 éve. Az elmúlt két évben tulajdonképpen munkahelyről munkahelyre járt és kereste a számára lehető legmegfelelőbb állást, melyben végre úgy érzi, kiteljesedhet az a képessége, mely iránt ennyit küzdött a diplomás évei során. Én személy szerint úgy gondolom, hogy Zé-nél keményebben kevesebb egyetemistát láttam tanulni így őszintén szurkoltam neki, hogy végre valahára megtalálja azt a munkát, amiben teljesen kiteljesedhet. Míg egy két hónapja felkereste Budapest egyik legkiválóbb építőipari cége és munkát ajánlott számára, mint építésvezető, aki ezentúl arra ügyel, hogy a teljes munka a lehető leginkább rendbe működjön. Természetesen Zé gondolkodás nélkül elvállalta az adott munkát és teljesen bele vetette magát abba, hogy a lehető legjobb legyen a munkájába. Viszont ettől függetlenül történt egy igen jelentős változás, ugyanis a főnöke úgy határozta, hogy annyira profin tud egyedül dolgozni, hogy kirendeli Győrbe építésvezetőnek teljesen egyedüli intézőnek, aki a teljes építkezéséért felelős. De hogy jön a képbe a munkásszálló?

Zé munkásszálló sztorija

Természetesen Zé gondolkodás nélkül elvállta a munkát, hiszen hatalmas megtiszteltetés egy ilyen jellegű munka, de ettől függetlenül adódtak egyéb problémák is ugyanis bizony miután Zé Budapesti így nem igazán tudott volna minden egyes hajnalban leutazni Győrbe, hiszen az igencsak komoly fizikai és egyben anyagi beruházásokkal járt volna. Így elkezdtünk neki különböző szállás-alternatívákat keresni, hogy legyen hol hét közben megszállnia. Természetesen az albérletek csillagászati árban voltak tekintve, hogy fenntart egy Budapesti albérletet is, így nyilvánvaló volt, hogy ezt az opciót elveti és valami más alternatívát keres helyette. Mikor a főnökének felvetette, hogy elképzelhető, hogy szállásnak a hiányában nem tudja elvállalni a munkát, azonnal elkezdtek egyéb megoldások után kutatni, míg végül megtalálták a lehető legkiválóbb megoldást, melytől ugyan első ízben elképesztően ódzkodtunk, de végül ez bizonyult a lehető legjobb megoldásnak. Ugyanis a főnöke talált egy olyan munkásszállót, mely szerződésben állt a céggel így jóformán a cég javára szinte abszolút díjtalanul tudták elszállásolni Zé-t, mely valljuk be igencsak nagy megkönnyebbülés volt számára. Bár úgy hiszem első ízben kicsit tartott attól, hogy maga a szállás elképesztően színvonaltalan lesz, végül mégis úgy látta, hogy ez egy kiváló lehetőség és abszolút jó körülményeket biztosít. Maga a munkásszálló rendkívül tiszta és rendezett, abszolút megfelelő, higiénikus és csendes teret biztosított számára. Mivel a csönd felettébb fontos volt számára, hiszen egészen komoly fizikai illetve szellemi leterheléssel jár a munkája így nagyon fontos volt, hogy a munkája után olyan környezet legyen számára biztosítva, mely csöndes és egy olyan nyugodt területet biztosít, ahol kipihenheti a nap fáradalmait. Ez természetesen abszolút így volt és ezt a munkásszálló teljesen biztosítja is számára, ugyanis nem megengedettek a buli vagy hasonló szervezések, illetve a hangoskodás, csendháborítás. Továbbá egy ágyas szoba igénybevételével biztosította magának azt, hogy maximálisan ki tudjon kapcsolni és teljesen egyedül tudjon lenni abban az esetben, ha pihenésre van szüksége. Én személy szerint úgy gondolom, hogy nagyon jó döntést hozott akkor, amikor adott egy esélyt a munkásszállónak ugyanis így mind anyagilag, mind időben sokkalta jobban fog kijönni, mint egyéb esetben.

Én személy szerint minden kételkedőnek nagyon ajánlom, hogy legalább csak egy esélyt adjon a munkásszállóknak.