Egyik kutya, másik francia bulldog

Elég csak elmenni a közeli parkba, vagy a belváros utcáit róni, garantált, hogy találkozik néhány denevérfülű kicsi ebbel. Bájos és szép, vagy csúnyácska kis szörnyike? Nos, kinek-kinek ízlése szerint, de az biztos, hogy a francia bulldog mellett szó nélkül elmenni nem lehet.

A mókás küllem mellé játékos, bohókás, kedves természet társul. Ez a fajta bizony igen kellemes és jó társ, barát, igazi hűséges kis eb. Igaz, néha kicsit horkol, általában nyáladzik is, hajlamos szellentgetni, de kicsire nem adunk. A kedves, meleg szemek és a határtalan szeretet ezeket az apró kellemetlenségeket igen gyorsan feledtetni képesek.

Francia egyáltalán a francia bulldog?

Hát ebben nem lehetünk teljesen biztosak. Eleve a bulldogok őshazájának Angliát tekintjük, bár tény, hogy sok más ország is kialakította a maga bulldog fajtáját, gondoljunk csak az amerikai, az ausztrál vagy a catahoulai bulldogra. Bár ez utóbbi igazi keverék, és eléggé ismeretlen, azért van abban némi báj, hogy az előbbi kettő brit gyarmaton kialakult fajta. Ha pedig így nézzük, akkor igazán renitens viselkedés volt a franciáktól, hogy ők is merészeltek létrehozni egy bulldog fajtát. Különösen renitens ráadásul, ha figyelembe vesszük az évszázados angol-francia ellentétet.

Egyébként a csipkeverő manufaktúrák bezárásának köszönhető a francia bulldogok kialakulása. Akkor ugyanis a munka nélkül maradt munkások nemes egyszerűséggel átköltöztek francia honba, bízva abban, hogy bennük még lakozik némi igény a szép iránt. És ha már mentek, hát vitték a kutyáikat, amik akkoriban mindenféle toy bulldognak nevezett, apró ebek voltak.

A kutyák akkoriban még elég szabadon éltek, és a kék vért nem őrizték annyira a gazdik, mint manapság a pedigrés ebek esetében. A kószáló, bandázó ebek mindenféle helyi kutyákkal frigyre léptek, és így alakult ki a ma francia bulldognak nevezett fajta. Persze akkortájt még korántsem volt ilyen egységes a megjelenésük, mert voltak denevérfülű (álló) és rózsafülű (hajlott, mint a bulldogé) egyedek. Persze a két típus kedvelői között ádáz viták folytak, melyik a jobb, menőbb, megfelelőbb. Európában ez az igazi, miniatürizált bulldogot jobban kedvelték, míg az amerikaiak a denevérfülűeket preferálták. Naná, hogy az amerikaiak győztek, nyerte a versenyt a denevérfülű típus. A fül mára a francia bulldog egyik védjegye lett (a nyálgép-mód és a horkolás mellett).

Azt már csak nagyon halkan érdemes megemlíteni, hogy azért az angolok annyira nem örültek, hogy a galloknak is van saját bulldogjuk, olyannnyira nem, hogy egy George R. Kehl nevű pasas megpróbált valami teljesen másféle eredetet kitalálni a fajtának. Valamiféle spanyol vonalat vízionált, meg bikaheccelő ősöket, de az ötlete nem nyert hangszórót.

Jó fej bohóc denevérfülekkel

Amúgy nem véletlen a francia bulldog mai napig töretlen, sőt, egyre fellendülő népszerűsége. Bár olyan, mint egykoron a Trabantok voltak – döcög és pöfög -, azért igen „kafa” kis eb. Folyton játékos és tele van szeretettel. Sőt, a francia sikk és báj is megtalálható benne. Olyan, mint a nem éppen fiatal és kissé már túlsúlyos francia matrónák, akik koruk és alkatuk ellenére is tele vannak eleganciával és stílussal. Nos, a frenchie pont ilyen. Lehet, hogy külleme nem éppen szépségkirálynői, ámde stílusa és kedvessége feledteti mindezt. Nem elég, hogy gyárilag folyton vidám, ráadásul mindennel és mindenkivel jól kijön. Más állat, gyerekek, rigolyás felnőttek, hisztis macák elolvadnak a denevérfülek és esengő szemecskék láttán, a bulldog pedig boldog. Persze csak egy határig, mert tud ám félelmetes fenevad is lenni, ha betolakodó merészkedik a területére, vagy szeretteit fenyegetve érzi. A bikakergető ősök harcias vére azért csörgedezik még benne, szóval aki rossz szándékkal lép a felségterületére, sőt, ne adj’ Isten, még ki is meri nevetni, az számoljon azzal, hogy nadrágszára elszakad, bokáját pedig fognyomok ékesítik.

A francia bulldog egyéb ismérvei

Lehet, hogy döcög és pöfög, horkol és nyáladzik, no meg néha szellent, a francia bulldog mégiscsak egy kényelmes fajta. Könnyen szállítható, mert nem nagy és nem nehéz, emiatt mondjuk a repülőn sem kell utána sokat fizetni. Ráadásul a kozmetikuson is sokat lehet spórolni, ugyanis a rövid szőr igencsak mininális ápolást igényel. Mondjuk ha nem akarjuk, hogy büdi legyen, sőt, beteg a bőre, akkor azért hetente nem árt átkefélni a bundát, és ügyelni kell a nagyon cuki, de igen ráncos pofira. Ennek ápolása sem ördöngös feladat: egy egyszerű babapopsira való törlővel áttöröljük, és már kész is.

Plusz jó hír, hogy lusta embereknek is kiváló fajta, mert a frenchie nem kedveli az erőltetett menetgyakorlatokat, főleg nem, ha meleg van, és tombol a kánikula. Persze mozognia kell, a sétára nem csak a pisi-kaki erejéig van szüksége, de a francia bulldog tökéletesen boldog és elégedett, ha mindenhová a gazda után kocoghat. Ezzel együtt néha nem árt elmenni egy kicsit nagyobb sétára a parkba, esetleg kirándulni, vagy legalább a kutyafuttatóba, hogy az egyébként is hízásra hajlamos ebecske ne úgy nézzen ki, mint egy elfuserált karikatúra. Egyébiránt a kutyafuttató, sőt, tán egy kutyaovi kicsit sem árt, ugyanis a francia bulldog kellőképpen extrovertált fajta, és igencsak akaratos. Ám az ezen tulajdonságokra alapozott nevelés igen hatékony lehet, és a szocializáció sikeres. Mivel imádja, ha a figyelem középpontjában van, ha jutalmazzák, denevérfülei majd’ az egekbe repítik örömében.