Spot lámpa mindenhova

A tökéletes lámpa a spot lámpa!

Egy ideje már keresem a tökéletes lámpát több helyre is az új házunkban, és a spot lámpával ez meg is lett. Az egész fürdőszobát át kellett alakítanunk, ami nem kis feladat. Sajnos nem sikerült beépített mosdókagylót sem beszerelnünk, helyette a hagyományos fajtánál kellett maradnunk, ami kisebb helyet foglal el. Így utólag nem bánom, mert egy nagyon szép darabot sikerült kifognunk, azonban volt egy nagy gondom, mégpedig a világítás. Nekem pedig nagyon fontos, hogy mint a kádnál, mind a tükörnél jó legyen a világítás. A spot lámpa remek választásnak tűnt, azonban beletelt egy kis időbe, amíg rátaláltam erre a megoldásra. A kádban olvasni szoktam, ez a kedvenc lazítási tevékenységem a hosszú munkanapok után vagy a hétvégéken. A tükörnél pedig sminkelek. Talán a férfiaknak ez nem tűnik elég nyomós érvnek, de sajnos az ember bohócsminket képes magára varázsolni, hogyha nem megfelelő a világítás, és esetleg sötétebb van, mint amilyen természetes fényben lesz. Ez pedig sokat számít az ember fürdőszobájában.

A spot lámpa előnyei

Nem két perc volt, mire spot lámpát találtam. Először olyan szekrényt szerettem volna, amely elején tükör is van, a tetején pedig egy elkülönített részen egy lámpa. Nekünk ilyen volt a gyerekkori házamban, és én nagyon szerettem. Aztán kiderült, hogy az nekünk nem működőképes, ráadásul nem is találtam. Aztán jött a nagy ötlet, a körben LED lámpákat tartalmazó tükör, az viszont, gyanítom, nem fért volna bele a költségvetésbe. Úgyhogy megtaláltam a spot lámpát, és arra is esett a választás. A spot lámpa fürdőszobába ideális, vízálló, amely a biztonság szempontjából talán a legfontosabb tulajdonsága is. A spot lámpák könnyedén beépíthetők is, ha nem csak fürdőszobába keresünk világítási megoldást, akkor különösen, ugyanis egyaránt helyezhetjük őket gipszkarton, álmennyezetbe vagy éppen bútorlapba. Ez egyrészt el is tünteti valamilyen szinten a lámpát, a hangulathoz is hozzáad egy keveset a kialakítása. A lámpatesteket ráadásul nem csak fekete vagy fehér színben szerezhetjük már be, hanem a színskála teljes választékában megtalálhatjuk őket. Ez számunkra nagyon jól jött több helyiségben is, mivel mindannyian szeretjük az igényes, szinte eltűnő fényforrásokat, amelyek különlegessé teszik a szobát. A fürdőszobában különösen jól jött. A tükörhöz erősebb lámpa és spot lámpa is került, míg a kádhoz több spot lámpát szereltünk fel, mivel ott a relaxálás a cél. Az olvasáshoz számomra elég egy halványabb, hangulatosabb világítás is, hiszen néhány percnél tovább úgysem lennék ott a vízben, maximum fél órát szoktam a kádban tölteni. A spot lámpa ára is igazán megéri, egy olcsó és hasznos kiegészítője lehet a házunknak. Sok hangulatvilágítás megterhelheti a pénztárcánkat, a spot lámpa azonban nem ilyen befektetés, mégis komfortosságot képes varázsolni.

Spot lámpa beszerzés

Mostanában kevesebbet van lehetőségünk az utcára kimenni és üzleteket látogatni. Éppen ezért sokkal nagyobb jelentősége lett az életünkben az internetnek és a rendeléseknek, a webáruházaknak. Ez egy biztos és megbízható módja bármilyen szükséges felszerelés, árucikk beszerzésének. Legalább olyan biztonságos, mint amilyen a személyes vásárlás, ugyanúgy védi a fogyasztót a törvény, ahogy azt egy áruházban vásárolva történne, amely igen nagy előnye. Így ráadásul nem fogjuk elhagyni a garancialevelet vagy a számlát sem a termékről, hiszen azt csak meg kell keresnünk az interneten a leveleink között. Ahonnan mi rendeltük a spot lámpákat, szintén nagyon megbízható oldal, gyorsan és egyszerűen ki tudtuk választani a megfelelő terméket a számunkra, hála a részletes termékleírásnak, illetve néhány kattintás csupán a termék megvásárlása is. Nem is húzom tovább a szót, inkább adok egy linket, hogy bárki megkereshesse a számára leginkább ideális spot lámpát: https://ledguru.hu/lampatestek-165/spot-lampa-167. Mindenkinek nagyon ajánlom ezt az oldalt, szerintem megérte itt vásárolni.

Ilyen a spot lámpa

Már nem egy spot lámpát használunk a lakásban, és nagyon meg van vele elégedve az egész család. A spot lámpa hangulatos, vízálló, ahogy csak a termékleírásban volt. Könnyedén be tudtuk építeni és üzembe is helyezni, így sok problémánk sem volt vele, szerintem nagyon megérte a pénzét is, hiszen csak néhány ezret kellett költenünk és máris megvolt az egész házban a kiegészítő világítás. Még felszereltünk néhány LED szalagot is, hogy teljes legyen a hangulat a lakásban, és azt hiszem, ezen a ponton igazán komfortos és izgalmas lett az otthonunk a lámpáknak, kiváltképp a spot lámpának köszönhetően. Nagyon kedvelem a fényüket, nem túl direkt, de kellően éles, hogy lássam, amit akarok, de lehet az elhelyezésével, beépítésével játszani. Teljesen megértem, hogy a beltéri dizájnerek miért őrülnek meg érte.